Gyerekkoromban némi római katolikus befolyásom volt a diósdi helyi egyházban. De felnőttkoromban az akkori oktatási rendszeren keresztül különböző filozófiákkal és nézetekkel szembesültem. Az igazat megvallva azok jobban tetszettek. Fiatal szakemberként azt gondoltam, hogy megtalálhatom magamnak az élet legjobb dolgait, így „önálló emberré” válhatok. Bár jó srácnak tűntem, a rossz döntéseim egyre több következményével kellett szembenéznem. Aztán jött egy gyönyörű hölgy az életembe, és összeházasodtunk, de egy idő után reménytelennek tűnt a házasság. Ahogy visszatekintek, Isten küldött nekem néhány mentőcsónakot, de én még mindig az utamat akartam élni. Aztán meghívtak minket egy diósdi bibliatanulmányozó csoportba, és miután egy ideig haboztam, igent mondtam.
János evangéliumával kezdtük, és egy idő után meg voltam győződve arról, hogy kell, hogy legyen valami, ami megváltoztatta Pált és a többi embert, akik életükben megtapasztalták Istent. Tehát egy évig tartó tanulás és az otthoni csoportban való részvétel után – 38 évesen – elfogadtam Krisztust. Számomra megdöbbentő volt, hogy Isten éppen ettől a pillanattól kezdve dolgozott rajtam, és változásokat éreztem magamban. Az egyik legnagyobb ajándéka számomra Lilla lányunk volt, mivel az első lelki születésnapomra kaptuk – pontosan ugyanabban az órában és percekben, mint amikor egy évvel ezelőtt elfogadtam Krisztust. És Isten azóta sem fejezte be az életünk áldását.
Feleségemmel egy növekvő otthoni közösségben kezdtünk szolgálni. Ildi kezdte a gyermeki szolgálatot, én pedig az ifjúsági szolgálatot. Még mindig dolgozunk gyerekekkel és diákokkal, és néhány évvel ezelőtt egy másik otthoni csoportot alapítottunk. 2006 óta teljes munkaidőben misszionáriusok vagyunk, és célunk az, hogy továbbra is teljesítsük a Jézus által nekünk adott Nagy Bizottságot, tanítványokká váljunk. (Máté 28,18–20)