Mi megy végbe egy olyan kisfiú lelkében, akinek nincs édesapja? Nincs apukája, akihez odaszaladhatna, és mondhatná: „Ma megütöttem magam”, vagy „Meg akartak verni, de én győztem”, vagy „Jössz focizni?” És amikor lesz egy nevelőapja, akkor az anyukája így inti: „Soha ne zavard, nagyon elfoglalt!”
Ez a helyzet nagy hatással volt agy kisfiúra, történetesen rám.
Magamra voltam utalva, akár jól, akár rosszul döntöttem. Igyekeztem leplezni a vágyaimat, de ugyanakkor el is érni őket. Tele voltam lázadással. A rossz úton haladtam. Nagyon befelé forduló lettem. Az akaraterőm hatalmas erőt jelentett számomra. A pályámra az volt a legjellemzőbb, hogy uralkodtam mások fölött. Az eredmény vezetői pozíció és szakmai siker volt. Még azt is nagyon gyorsan döntöttem el, hogy elveszem a feleségemet. Nem volt vesztegetni való időm. Törődnöm kellett az előmenetelemmel, hogy megbecsült helyet töltsek be a társadalomban. Végül el is értem ezt. Egy 3000 fős cégnél a legmagasabb pozíciót értem el.
A nevelőapám végre büszke volt rám. Főnök voltam. De egyre kevesebb időt szántam a növekvő családomra. Nem volt rájuk időm. A gyerekeim ugyanúgy hiányolták az apjukat, ahogy annak idején én is az enyémet. Ismétli magát a történelem?
Egyik nap a gyáram portása megdöbbentő hírrel hívott fel az intercomon. A két gyerekem ott bőg rettegve a gyárkapuban. Lementem és átöleltem őket. Szipogva elmondták, mitől félnek. Olvastak egy könyvet, ami egyértelműen állította, hogy a bűneik elválasztják őket Istentől. Tudták, hogy a pokolba fognak kerülni.
Az első dolgom az volt, hogy megkerestem azt a gyerekkönyvet és kidobtam. Mondtam a gyerekeimnek, hogy még túl kicsik ahhoz, hogy olyan rosszat csináljanak. De aztán, noha a gyerekeim felől nem aggódtam, elkezdtem a saját életemen gondolkozni, és hogy én mi mindent csináltam. Mi a helyzet az én bűneimmel. Elkezdtem olvasni a Bibliát, hogy megnézzem, milyen választ tud adni, és annak ellenére, hogy egyedül voltam, szerintem valaki más is ott volt velem: a mennyei Atyám. Ezt találtam a Bibliában: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek” (János 1:12). Néhány hét múlva elfogadtam Jézust, mint Megváltómat, Uramat, és mennyei Atyámat.
Kiderült, hogy korábbi versenytársaim közül néhányan Isten gyermekei, tehát a testvéreim. Otthagytam a vezetői pozíciót a cégemnél, és elkezdtem dolgozni, de már nem a magam javára és az előmenetelemért, hanem másokért. A családomért, a korábbi alkalmazottaimért, és másokért kezdtem dolgozni, akiknek szükségük volt Istenre. A fizetésem csökkent, a barátaim hülyének néztek, a nevelőapám nem tudta mire vélni a dolgot, de a gyerekeim visszakapták az apjukat.
Nem vagyok apátlan gyerek. Nem versengek társadalmi elismerésért a piacon. Isten családjának szeretett gyermeke vagyok, és viszontszeretem Őt.
— Ionel